| RAZOR Telivércentrum
Sales and Buying


{Lóvétel}
Örülök, hogy megtetszett az oldal és végül itt lyukadtál ki! Akkor nézzük, hogyan kezdj neki a dolgoknak: Mindent a kezdő összegedből tudsz majd elindítani, pl. megvenni az első lovadat. Ez az összeg 60.000 dollár. Ebben a világban nem sok, de elég ahhoz, hogy el tudd indítani a Razoros karrieredet. Ám mindezek előtt alapítanod kell egy istállót, ahol elhelyezheted a lovadat.
° Az istállóalapításról 


 

 HOGYAN VÁSÁROLJ LOVAT?

 
Szét kellene nézned az eladó paripák között. Mindig lesznek felnőtt, képzett lovak (ezeket ajánljuk első lónak), de éves csikók is. Figyelj! Egy üzletember szemével nézd a lovakat, jól fontold meg az árát, a képességeit, hogy mit tudsz majd kihozni belőle, és csak ezek után csodáld meg a küllemét.

Az is lehet, hogy a kiválasztott telivérre más is szemet vetett. Gyorsan jelezd igényedet a lóra, hogy mielőbb bekerülhessen az istállódba, különben licitálnotok kell egymás ellen.
Ha mindez megvan, első telivéred már bent is lesz az istállódban. Megkezdheted vele az edzéseket és a versenyzést. Hogyan működik ez nálunk?
° A licitálásról << 
° TOVÁBBI INFORMÁCIÓK <<

 ELADÓ LOVAK

 

 
Üdvözöllek

 

 

 

 

 

 

Légy üdvözölve kedves látogató! Az Egyesült Államok keleti részén járunk, Kentucky államban, ahol a lóversenyzés senki számára sem idegen. Felicia Scott az államban telepedett le, hogy megalapítsa a Razor Training,-Racing,-Breeding,- and Sale telivér központot. Röviden csak Razor Telivércentrum. Intenzíven foglalkozunk mind színvonalas versenyzéssel, kiváló versenylovak továbbtenyésztésével és betöretlen - vagy betört - csikók képzésével és árusításával. Remélem ezek közül sikerül majd választanod; good luck! pepsi

 
Start!

Tulajdonos: Felicia Scott (pepsi)
Téma: angol telivérek
Az oldal Google Chrome -ra van igazítva!

° Bejelentkezés
° Interaktív
° Lóvétel
° Istállók
° Versenypálya
° Iroda
° Tenyészet
° Külföld

 
Say hello!
 

(C)opyright

All rights reserved (Minden jog fenntartva) 2012 ˆ pepsi
Ötletmásolásért ölök!

 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K